Már majdnem feladtuk...
De hagy kezdjem az elején!

Tavaly nyáron találtunk Nagykörűben a sárgarépa zöldjén egy tetszetős kis hernyót. A gyerekeknek annyira megtetszett, hogy arra gondolunk,megpróbáljuk végigkövetni pillangóvá válását.
Ő Hermann, aki itt még nem más, mint egy gyönyörű fecskefarkú pillangó hernyója.

Zsófikám berendezett neki egy dunsztosüveget, még játszóteret is csinált neki, mert határozottan láttuk rajta, hogy lelkibeteg.
Ahogy teltek a napok egyre lassúbb lett, és az eleinte oly nagyétvágyú Hermann már enni sem akart, csak gubbasztott egy helyen.
Gondoltam gyorsan lefényképezem még az üvegben mielőtt elpusztul, de már nem találtam. Persze, mert én egy zöld hernyót kerestem, miközben ő aznap reggelre már bebábozódott, téli álmát alvó pillangó bábjává változott. (sajnos ezt a képet nem találom, pedig nagyon érdekes volt, ahogy két pókháló vékonyságú fonálon kikötötte a bábját a faághoz.)
Ezért volt már szegénykém olyan lassú, Zsófi meg játszatni akarta...

Aztán hosszú hetekig semmi.
A gyerekek tegnap kihozták a dunsztosüveget a konyhába, hogy szerintük ezt a szegény Hermannt mi nagy buzgalmunkban el tettük láb alól. Tuti kiszáradt!

Ma reggel ahogy a konyhaasztalnál ülök, és iszogatom a kávémat, egyszercsak a szemem sarkából azt észlelem, hogy valami mozog az asztal sarkán álló üvegben.
Nem akartam hinni a szememnek. Hermann verdesett gyönyörű szárnyaival!!!
Szegény alig fért el az üvegben.




 Ezen a képen látszik a bábja is egy kicsit, de már ott van Hermann is!