"Hosszú" Húsvét
23:01(Teljesen abban a hitben voltam, hogy korábban a Húsvétról már megírtam a néprajzi bejegyzésemet. De nem találom, ami csak azt jelentheti, hogy még magamnak is tartoztam ezzel.)
Nagyhét
A nagyböjt utolsó hete, amely virágvasárnaptól (Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.) húsvét vasárnapig tart.
Jellegzetesen a nagytakarítás időszaka.
Nagycsütörtök
Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra.
A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. "a harangok Rómába mennek".
Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Egyházi méltóságok megmossák 12 hívőnek a lábát, mint ahogy azt Jézus is tette az utolsó vacsorán, mikor megmossa tanítványainak a lábát.
Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezik. Ilyenkor a jó termés reményében spenótot, fiatal csalánt főztek.
Nagypéntek
Az ünnep első nyomai a 4–5. sz.-ig nyúlnak vissza. Szertartásai már a 8–9. sz.-ban kialakultak;
A nap nevezetes szertartása a csonkamise.
Bár az ősegyházban nem tartották ünnepnek, mert böjti nap volt, a kereszténység századai alatt számtalan kereszténység előtti képzet, a tavaszkezdetre utaló hiedelem, szokás kapcsolódott e naphoz. Ezek közül az utóbbi évtizedekig legismertebb volt a hajnali fürdés. :pl. Felsőszemeréden hajnali 2–3 óra körül mentek a fiatalok a patakra mosakodni. A mosakodás mindig a víz folyásával szemben és visszakézből történt. A mosakodás után a patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak, általában egészségvarázsló céllal. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizéből, máshol a lovakat úsztatták meg a folyó vizében. Szeged-Alsóvárosban a beteg kisgyerekeket is levitték a Tiszára, hogy a bajt lemossák róluk. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol a víz partján fűzfák voltak, odamentek mosakodni, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A Székelyföldön éjjel 12 órakor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belőle, majd megmosakodtak benne. A néphit vallásos magyarázatot is fűzött a szokásokhoz. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelődött. Ezért néhol aranyos víznek is nevezik a napfelkelte előtt merített vizet.
A nagypénteki szokások második csoportjába tartozik a féregűzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregűző szöveg („Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”) arra is utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz. Érsekcsanádon még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy egy-egy gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat.
Egyéb tilalmak is ismertek voltak; pl. nem volt szabad a szárnyas állatot levágni, nehogy dögöljenek az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt. Ugyanakkor Göcsejben délután a kora tavaszi veteményeket vetették.
A tilalmak elsősorban a női munkákra vonatkoztak. Nem mostak, nem sütöttek kenyeret,
A keresztény középkorba vezethető vissza a nagypénteki tűzgyújtás annak emlékezetére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tüzet gyújtottak és amellett melegedtek. Felsőpetényben az I. világháború előtt nagypénteken este tüzet gyújtottak a templom mellett, annak emlékére, hogy amikor Jézus sírját őrizték, a tűz mellett virrasztottak.
Nagypéntek a reformátusok egyetlen hagyományos böjti napja. Sok helyütt az év legjelentősebb egyházi ünnepeként tartották. Templomba gyászruhában vagy gyászt kifejező ruhadarabot öltve mentek (D-Dunántúlon fehér ruha, fehér fejkendő).
A nagyböjt és a nagyhét utolsó napja, húsvét vigíliája. Az egyház első századaiban estefelé kezdődő szertartások és a húsvét napján éjfél után mondott mise a 10. sz. körül helyeződtek át nagyszombat estéjére. (feltámadási körmenet)
Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt.
A liturgia cselekményei közé tartozik a tűzszentelés, amit Galliában már a 8. sz.-ban gyakoroltak, s a 9. sz.-i adatok szerint mind a három utolsó böjti napon (csütörtök, péntek, szombat) gyújtott tüzet ugyanazzal a kővel csiholták. A szertartás eredete bizonytalan. A középkorban, amikor a szertartást még a délutáni órákban tartották, a tüzet a templom pitvarában szentelték meg, és utána szólaltak meg a harangok, jelezvén azt is, hogy elmúlt a böjt.
A tűzszenteléshez számos hiedelem fűződött: védelmet nyújtott a rossz idő, a szerencsétlenség, a tűzvész ellen, a szertartáson részt vevők a parazsat hazavitték és a tűzhelyen az előző estén kialudt tüzet ezzel gyújtották meg.
A szentelt tűz parazsaihoz, mint a legtöbb szentelményhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás kapcsolódott. Láziban pl. a szentelt tüzet a szántóföldekre is kivitték, hogy termékenyek legyenek, tettek belőle a libák itatójába, hogy azok egészségesek legyenek,vihar idejére a tűzre tettek, hogy a villám elkerülje a házat.
A tűzszenteléshez számos hiedelem fűződött: védelmet nyújtott a rossz idő, a szerencsétlenség, a tűzvész ellen, a szertartáson részt vevők a parazsat hazavitték és a tűzhelyen az előző estén kialudt tüzet ezzel gyújtották meg.
A szentelt tűz parazsaihoz, mint a legtöbb szentelményhez számtalan hiedelem és mágikus eljárás kapcsolódott. Láziban pl. a szentelt tüzet a szántóföldekre is kivitték, hogy termékenyek legyenek, tettek belőle a libák itatójába, hogy azok egészségesek legyenek,vihar idejére a tűzre tettek, hogy a villám elkerülje a házat.
Húsvétvasárnap
Ezen a napon ünnepli a kereszténység Krisztus feltámadását.
Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem.
Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba. Sonkát és kalácsot szenteltettek, amit a gazdaasszony vitt el kosárban, kendővel letakarva. A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak. A karácsonyi almához hasonlóan a palócoknál szokás volt, hogy egy-egy szentelt tojást ettek meg, vagy ahány családtag volt, annyi részre vágták, hogyha eltévednének, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.
A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták. A bukovinai magyarok a hamujával szapultak. Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas m.) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” . Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen. A zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A szentelt sonka csontját pedig nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól. „
A tavasz behozatalát szimbolizáló húsvéti zöldágjárásra a Dunántúlról vannak példák.
A zöld ág húsvétkor a májusfához hasonló szerepet kapott a székelyföldi falvakban. Múlt századi leírásban olvashatjuk, hogy az udvarló legény „tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, cifra papírosokkal, piros tojással feldíszíteni s választottjainak kaputetejére felhelyezni. Amely leánynak húsvét reggelén nincs virága vagy azt jelenti, hogy rossz magaviseletű, vagy hogy szeretője nincs, mi egyaránt lealázza. Ünnep másodnapján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emléket kapnak, mit harmadnap a leányok viszonoznak, s váltságul szintúgy piros tojást és szerelmi zálogot vesznek”.
Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.
A határjárók imádsága jól mutatja, hogy milyen célja is volt ennek a szokásnak. Többek között a következőket mondták: „távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvizeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet!”
Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.
Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba. Sonkát és kalácsot szenteltettek, amit a gazdaasszony vitt el kosárban, kendővel letakarva. A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak. A karácsonyi almához hasonlóan a palócoknál szokás volt, hogy egy-egy szentelt tojást ettek meg, vagy ahány családtag volt, annyi részre vágták, hogyha eltévednének, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást.
A szentelt ételek maradékát legfeljebb tűzbe vethették. Többnyire azonban – akárcsak a karácsonyi morzsát – sokféle módon felhasználták. A bukovinai magyarok a hamujával szapultak. Az elégetett morzsának Lukácsházán (Vas m.) a következő magyarázatot adták: „Egyebek, akik a túlvilágon vannak, hogy azoknak is legyen egy kis morzsa belüle” . Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen. A zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A szentelt sonka csontját pedig nagy viharban a tűzre vetették, hogy a villám ne csapjon a házba. A hajdúdorogi görög katolikusok a szentelt ételek maradékát elégették, vagy elásták a ház tövébe abban a hitben, hogy megvédi a házat a bajtól, villámcsapástól. „
A tavasz behozatalát szimbolizáló húsvéti zöldágjárásra a Dunántúlról vannak példák.
A zöld ág húsvétkor a májusfához hasonló szerepet kapott a székelyföldi falvakban. Múlt századi leírásban olvashatjuk, hogy az udvarló legény „tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, cifra papírosokkal, piros tojással feldíszíteni s választottjainak kaputetejére felhelyezni. Amely leánynak húsvét reggelén nincs virága vagy azt jelenti, hogy rossz magaviseletű, vagy hogy szeretője nincs, mi egyaránt lealázza. Ünnep másodnapján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emléket kapnak, mit harmadnap a leányok viszonoznak, s váltságul szintúgy piros tojást és szerelmi zálogot vesznek”.
Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel.
A határjárók imádsága jól mutatja, hogy milyen célja is volt ennek a szokásnak. Többek között a következőket mondták: „távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvizeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet!”
Nagyszombatról vasárnapra virradó éjszakán a Jézus keresés elnevezésű népi ájtatosság volt szokás. Szombat éjszakán körbejárták a falubeli és a határban lévő kereszteket. A legtávolabbi keresztnél valaki elrejtette Krisztus szobrát és azt vitték vissza diadalmenetben a templomba.
Húsvétvasárnap és hétfőn a böjti tilalom után már ismét lehetett táncolni, bálokat rendezni.
Húsvéttal megkezdődött a lakodalmak tavaszi időszaka.
Húsvéthétfő
A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolkodásnak is.
Egykor vidéken a lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték, és vödörrel leöntötték, de a népszokás ma is, városi környezetben is tovább él. Eredetére nézve termékenységvarázsló célzatú, illetve a víz tisztító hatására is utal. A legények a locsolásért piros vagy hímes tojást kapnak a lányoktól. (A nős férfiak csak a család női tagjait locsolták meg, és asszonyokat sem locsolgatták már más férfiak, csak akikhez rokoni szálak fűzték)
A tojás ősi termékenységszimbólum.
A keresztény vallásban a feltámadó Krisztus jelképezi, a 12.század óta szentelmény.
Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.
A tojáshoz kapcsolódó másik hagyomány a tojást hozó húsvéti nyúl, amely valószínűleg német nyelvterületről terjedt el Magyarországon.
A tojáshoz kapcsolódó másik hagyomány a tojást hozó húsvéti nyúl, amely valószínűleg német nyelvterületről terjedt el Magyarországon.
Fehérvasárnap
Ez a nap a húsvét nyolcadát záró vasárnap (tehát a szent szombatot követő nyolcadik nap), amelyet a II. Vatikáni Zsinat óta húsvét második vasárnapjaként ismer a katolikus naptár.
A nevét onnan kapta, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ( katechumen (gör. 'hitújonc'): a , ill. a keresztény beavatás szentségeire készülő felnőtt.)ezen a napon vehették le a fehér ruhát, amelyet egy héten át viseltek.
A fehérvasárnaphoz kötődő ajándékozó népszokás, a mátkálás, vagy komatál küldés (szertartásos barátságkötés) feltehetően ókeresztény gyökerű. A fehérvasárnap népies neve a szokás miatt mátkálóvasárnap, vagy komálóvasárnap. Némely vidéken szokás volt, hogy a farsang óta férjhez ment lányok fehérvasárnapon menyasszonyi ruhájukban mentek a szentmisére, de koszorú és fátyol nélkül.
A fehérvasárnap szakrális tartalma a katolikus egyházban a halottakról való megemlékezés, a "halottak húsvétja".
Forrás: Tátrai - Karácsony: Jeles napok, ünnepi szokások
Magyar Néprajzi Lexikon
Folkrádió
Wikipedia
0 megjegyzés