Vége a nyárnak, újra itthon vagyunk. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon érdekes érzés "otthonról" "haza jönni"! Nem sok mindent készítettem a nyáron, a Székely SAL-lal sajnos semmit nem tudtam haladni. Kötöttem, horgoltam és egy egészen keveset varrtam is. Majd mutogatom őket, jó?!
Viszont egy újabb családtaggal bővültünk. Emlékeztek tavaly történt valami, ami miatt úgy döntöttünk, hogy nem engedünk a gyerekek unszolásának, és nem lesz több cicánk. De kérdem én mi van akkor, amikor nem az ember dönt, hanem a cica? Mármint, hogy kellünk Neki, de nagyon!
Egyszercsak ott várt bennünket a verandán egy nagyon lesoványodott kis cica, és nem volt hajlandó elmenni. A "döntőbíró" mellől nem mozdult addig (de tényleg, mint az árnyék követte), míg Ő ki nem mondta, hogy rendben, maradhat.
Így most újra szeretgethetünk egy nagyon hálás, kedves kis cicát!