A konyha átalakítása - A konyhaablak

16:32

A KONYHAABLAK

Elkezdtük a konyha átalakítását.

Vázlatosan ez lesz:
Ezt a házat, ahol mi lakunk, még a nagyapám építette az 50-es években. Az anyukám itt nőtt fel, mi is itt nőttünk fel a tesómmal, és az én gyerekeim is itt nőnek fel. :)
A 80-es évek végén másodjára is átalakították a szüleim a házat, akkor került többek közt beépítésre a tetőtér is. 
Itt lakunk mi.
A mostani konyhánk egy nagyobb (majdnem 30 m2) alapterületű beugróval rendelkező lakószoba volt, amit mi, (Gábor és én) 94-ben konyhává, étkezővé, sufnivá, és fürdőszobává alakítottunk egy gipszkartonfal segítségével.

A fürdőszoba aztán a  2002-es " nagy lakásátalakításnál" átlényegült mosókonyhává, majd szép lassan kamrává, mert arra volt nagyobb szükség.

Csakhogy ezek a mellékhelyiségek a lakás közepén helyezkednek el, itt van a legmelegebb, és ráadásul normális belmagassággal rendelkeznek, míg a konyha nagyrésze a ferde tetősík alatt van, ami kényelmetlenné teszi a konyhai munkákat, illetve a lakás egyik leghidegebb sarka konyhaszekrény mögött penészedik is. 

Itt az ideje a konyha átgondolásnak.

A bútort amúgy is Gábornak ígértem, mert én mégiscsak szeretném azt a fehér kredences konyhát, amire mindig is annyira vágytam.

A bútor már megvan, tehát már csak a mi munkánkon múlik, hogy megvalósul-e ez a vágyam?
Nagyon végig kellett gondolni a lépéseket.

Kis (max 3 napos) lépésekben haladunk.
(Megtanultam várni. Nem sürgetni azt, amit nem lehet.)

1. lépés egy új konyhaablak létrehozása volt. 
Ez még tavasszal történt.
Mindig is szerettem volna ha a mosogatóm a konyhaablak alatt van. De úgy gondoltam, hogy ez ebben a lakásban kivitelezhetetlen, mert tetőtéri, illetve nincs az ablak alá odavezetve a víz, stb.

Mivel az új mosogató a régi mosókonyhás mosdókagyló helyére kerül majd, adott volt hát a hely, hogy hova is kerülhet egy inkább csak belsőépítészeti, illetve lélektani hatással rendelkező konyhaablak. 
(Ez ajándék nekem, mert nem is kértem, csak áhítoztam egy ház után, ahol van ilyen konyhaablak. Kértem, és megadatott :) )

A mosdó fölött egy tükör volt korábban (erről elfelejtettem fotót készíteni). Ennek a helyére került az ablak. (ez a tükör van most az új fürdőszobában)









Nagyon hangulatos, ahogyan a lépcsőház új fényforráshoz jutott.




2. lépés a gipszkartonfal egy részének a kiszedése.
folyt. köv.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Like us on Facebook

Popular Posts