Házi mosózselé
7:12Van nekem egy nagyon jó barátnőm, akivel segítjük egymást a "hagyjuk el a gyári vegyszereket a háztartásunkból" nevű programunkban.
Micsoda véletlen (vagy nem), hogy legutóbb pont a föld napján (ápr. 22.) járt nálam, mikoris én elkeseredetten meséltem neki, hogy sok év után megvettem újra az első bolti mosóporomat, mert a gyerekek ruhája inkább szürke, mint fehér. (Katica ruhájára azt mondták, hogy porszagú, pedig csak annyi a baj vele, hogy nincs átható öblítő illata), viszont az tény, hogy a fehér poló UV fényben nem világít, és ez elég hülyén nézett ki, mikor erre volt építve egy komplett osztályműsor. (Mivel a mosódió, a mosószóda nem tartalmaz optikai fehérítőt, amit a bolti mosóporok viszont igen.)
Ekkor Ági lediktálta az által használt mosózselét, amit a neten talált, és biztosan én is többször láttam már a megosztását, csak már nem hittem neki.
Viszont Áginak hiszek! Nagyon is!
Adott nekem próbaképpen 1 flakonnal, már többször mostam vele, és teljesen meg vagyok vele elégedve.
Most megosztom Veletek is, hátha van köztetek olyan, aki viszont nekem hisz. :)
Tehát a recept:
I. lábos
1 liter vizet felforralunk, ebbe beleteszünk
20 dkg mosószódát.
II. lábos
3 liter vizet felforralunk, ebbe beleteszünk 20 dkg lereszelt mosószappant.
Miután lehűltek a vizek, összeöntjük azokat, és beleteszünk 6 púpozott evőkanál szódabikarbónát, és 1 evőkanál boraxot.
Ezt az egészet botmixerrel összemixeljük. Ahogy sűrüsödik el lehet kezdeni hozzá adagolni a vizet, amig megfelelő állagú folyadékot nem kapunk. A végeredmény kb 7 liter mosózselé.
Lehet bele tenni különböző illóolajokat is.
Kisebb falkonokba szétporciózzuk az egészet.
Én ezt most úgy használom, hogy nem teszek a mosógépbe házi öblítőt, amit a mosódióhoz korábban raktam, és ennek ellenére is puhák, illatosak és szép tiszták lettek a ruhák!
(Ami miatt nem teszek, az pusztán csak annyi, hogy nemrég elfogyott, és Ági szerint öblítő nélkül is csodásak a ruhák. Gondoltam kipróbálom ezt is.)
Próbáljátok ki Ti is!
0 megjegyzés