Fessünk festőnövényekkel - Festőnövények felhasználási lehetőségei
4:46A festésre szánt növényeket felhasználhatjuk frissen. Ilyenkor adják a legtisztább, legélénkebb színt.
Amikor a virágot használjuk festéshez, akkor elővigyázatosan készítsük el a festőlevet, de erről majd egy másik bejegyzésben írok.
Ha szeretnék eltenni a növényekből későbbre is, akkor célszerű megszárítani őket valami árnyékos, szellős helyen.
A hagymahéj már eleve megszárítja magát, nekünk nincs is vele több dolgunk.
A szárított növényi részeket vászon-, vagy papírzacskóban, illetve papírdobozban tárolhatjuk.
Vannak olyan növények, amiknek a festőszíne szárítás hatására beszürkül. Ilyen a bodzabogyó, a szeder, az alkörmös is. Ezeket a növényeket inkább mélyhűtőben kell tartani, így megőrzik az eredeti színt adó képességüket.
Használhatunk még a festéshez tűzifáról leesett fakérget is.
Ennek a tárolásával sincs semmi gondunk, nem kell szárítani, mélyhűteni, a természet már megoldotta. (Sose szedjünk kérget még élő fáról!!!)
Következő részben a pácolásról ejtek néhány szót.
0 megjegyzés