Szilvalekvár a sütőből
4:01Az idén egy kedves ismerősöm anyósának a receptje szerint készítem a szilvalekvárt. Ezt az idén próbálom ki először. Csináltam már üstben, gázon, de így még nem.
Adott mondjuk 5 kg szilva, amit kimagvalunk, és összedaraboljuk, esetleg botmixerrel áttörjük.
180 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, és szigorúan nem kevergetjük.
Miután felhabzott, visszavesszük a hőfokot 160 fokra. Így rotyorog kb 1 órát.
Ezután 150 fokra levesszük a hőfokot, és kb 6 órát hagyjuk a sütőben lekvárosodni.
TILOS KEVERNI!
Kivesszük, összekeverjük, és feltesszük a tűzhelyre. Állandó kevergetés mellett 30 percig főzzük.
Üvegekbe, csuprokba töltjük. Én csuprokba raktam, amit zsírpapírral fedtem le.
Ezzel a módszerrel "kanál megállós" lekvárt tudunk készíteni, ezért nem kell bele tartósítószer.
0 megjegyzés