Péntek - szombat Sarkad
0:04Mind két napom a Kézművelők Egyesületünk programjával telt.
Pénteken egy XVII. kerületi hatalmas általános iskolában jártunk, ahol egész délelőtt hagyományőrző programot adtunk a gyerekeknek.
Volt:
Papírmerítés:
Nemezelés:
Kötélverő géppel karkötő készítés:
Kenyérlángos sütés:
Népi ügyességi játékok:
Bajvívás:
A négy óra alatt annyi időm sem volt, hogy normális fotókat készítsek, csak egyszer körberohantam az udvaron, ez látszik is a képeken.
A nagyon vacak idő (volt mikor esett, szitált az eső) ellenére is nagyon lelkes gyerekek társaságában telt a délelőtt.
Az, hogy az alsósokat nagyon lekötötte a program, azon nem csodálkoztam, de amikor megjelentek a felsősök, és az utolsó órában szinte csak nagy "kiskamaszok" 13-14 éves lányok - fiúk lelkesedtek a karkötők készítéséért, az megint bebizonyította számomra, hogyha programot kapnak a mai fiatalok, akkor azért ki lehet őket szakítani a "virtuális" világból. (Ez egy teljesen normális, átlagos általános iskola, nem válogatott gyerekek, válogatott otthoni légkörrel.) Senki sem a mobiljába temetkezve, unott, flegma arccal hozzáállva a programhoz.
Ez az én tapasztalatom.
A fejemet sem tudtam felemelni, hogy a többi helyszínen mi a helyzet, de biztosan ugyan ez volt.
Tehát ez volt a péntek, a szombati nyílt napról majd holnap írok.
0 megjegyzés