
A csücsköket most nem varrtam be, hanem gombbal erősítettem az aljához.
Okt. 6. ARADI VÉRTANÚK
Okt.8. Magyarok Nagyasszonya - Szűz Máriára emlékezünk
TÁNCHÁZ - eredetileg az erdélyi falvakban, a magyar fiatalok közös szórakozására szolgáló, hét végére bérelt ház, vagy nagyobb helyiség, szoba. Jellemzője a közös táncrend.
Elkészültem Szera "bonusz" mintájával. Kicsit fel kellett volna nagyítanom, mert az eredeti méret hímzés közben sokszor kicsinek bizonyult. Ezért olyan, amilyen.
Nemezeltünk a gyerekekkel. Készültek karkötők, csattra valók és bogyócskák, amik majd jók lesznek később valamire. A "maszatos" csattra való Katica "alkotása". A színeket Ő válogatta és gyúrta egy darabig, aztán Zsófi fejezte be. Zsófi készített még mást is, de azt majd csak akkor szeretném megmutatni, ha készen van. (annyit elárulok, hogy kukázott CD is kell hozzá). (Panni, merthogy azért Ő is ott volt, nem nemezelt, csak szórakoztatott bennünket, miközben egy karkötőt fűzött magának gyöngyből. ) Apika néha ránk nézett. Teljes volt a családi idill. (Azért még néha kiérdemlünk ilyet is:-D)
Annyira tetszett Ledanna koszorúja, gondoltam én is elkészítem, de nem lett olyan, mint az Övé, mert a súlyánál fogva ovális lesz, ahogy felakasztom. Meg ki is fordul. Nekem valamire mégiscsak rá kellett volna erősítenem. Mindegy, ez már így marad.
Nemezeltünk makkokat is.